This entry was posted
on szombat, szeptember 22nd, 2007 at 07:39 and is filed under Onkológia, Videók.
You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed.
You can leave a response, or trackback from your own site.
Sajnos a tulajdonos nem vállalta a mütétet és a szerencsétlen kutyát elaltattuk. Nem tudják ezt sokan Magyarországon, hogy itt sem vállalja nagyon sok állattulajdonos azt, hogy az állatorvos tanácsai alapján megelözzön, vagy gyógykezeljen. Mindazok a magyar állatorvosok és hallgatók, akik az indianapolisi baleseti praxisban meglátogattak azt mondták, hogy az egyik legnagyobb meglepetésük éppen ez volt, vagyis, hogy rengeteg amerikai tulajdonosnak még arra sem volt pénze, hogy a vizsgálati dijat kifizesse. “Hát ez éppen olyan, mint sokszor Magyarországon van”-mondta meglepödve az egyik idelátogató budapesti állatorvos barátom!
Igen, talán ezesetben az egyetlen helyes dolog volt amit tenni lehetett.
Mi is elég sokszor találkozunk a tulajdonosok nemtörődömségével. Időnként tényleg megdöbbentő történeteknek vagyunk szemtanúi. Legutóbb most szerdán v. csütörtökön, hívott a férjem bevásárláskor a kasszánál, hogy van egy gázolt kutya nem messze tőlem és, hogy hívjunk állatmentőt vagy valamit csináljunk vele. Kimentem az Illatos útról már kinn voltak, közben kiderült, hogy ki a kutya gazdája. Aki megjelent a helyszínen és csak annyit mondott, hogy “Csubi b…. m…, ennyi volt.” és eltűnt fél órára legalább, a telep ahol volt 5 házzal volt arrébb (az Illatos úti alkalmazott és az ott állók elmondása szerint). Mire odaértem, még lehetett a kutya szívverését tapintani, aki elerőtlenedve feküdt a földön, a bejelentő szerint kb. fél 8 óta, ekkorra olyan 10 óra magasságában jártunk.
Mivel felvilágosítottam a kedvesem, hogy ha állatmentő jön, azt valakinek ki kell fizetni. A kutya láthatóan nagyon rossz állapotban volt és senkinek sem volt közel 60-100 ezer forintja a gyógykezelést megfinanszírozni, ezért úgy döntöttünk, hogy berakjuk mi a kutyát az autóba elvisszük a saját állatorvosunkhoz és megkérjük altassa el, de ne szenvedjen feleslegesen. Kb. fél perc múlva már nem volt érezhető a szívverése, nem is lélegzett nem volt értelme bevinni sem. A tulaj alkalmazottja nagy nehezen előkerült és elvitte a kutyát, hogy eltemeti.
Mostanság gyakran fordultam meg (humán) orvosi rendelőkben is, nem biztos, hogy van mit csodálkozni azon, ahogyan az állataikkal bánnak. Sokszor magukkal szemben is borzasztó
igénytelenek és nemtörődömök. A legmeghökkentőbb az egy diabetolgóiai rendelői történet: kettes típusú diabétesszel hőzöngött egy “nő”, hogy ő mennyire tojik a diétára és az orvosok utasításaira, majd miután megunta a hőzöngést kiment elszívni egy cigit “Hajrá Metabolikus-X SE!” jelszó alatt és szerencsétlenségünkre visszajött és folytatta. Vércukor ellenőrzésre jött, csak azt tudnám mi a fenének…
Gondolom megoperáltad. Hogy van most a kutya? Milyenek a kilátások (szövettan?)?
Sajnos a tulajdonos nem vállalta a mütétet és a szerencsétlen kutyát elaltattuk. Nem tudják ezt sokan Magyarországon, hogy itt sem vállalja nagyon sok állattulajdonos azt, hogy az állatorvos tanácsai alapján megelözzön, vagy gyógykezeljen. Mindazok a magyar állatorvosok és hallgatók, akik az indianapolisi baleseti praxisban meglátogattak azt mondták, hogy az egyik legnagyobb meglepetésük éppen ez volt, vagyis, hogy rengeteg amerikai tulajdonosnak még arra sem volt pénze, hogy a vizsgálati dijat kifizesse. “Hát ez éppen olyan, mint sokszor Magyarországon van”-mondta meglepödve az egyik idelátogató budapesti állatorvos barátom!
Gál Sanyi
Akár egy “szép állatvédelmi eset” is lehetne (dupla idézőjelben)….Nálatok milyen egy ilyen esetnek a megítélése?
Igen, talán ezesetben az egyetlen helyes dolog volt amit tenni lehetett.
Mi is elég sokszor találkozunk a tulajdonosok nemtörődömségével. Időnként tényleg megdöbbentő történeteknek vagyunk szemtanúi. Legutóbb most szerdán v. csütörtökön, hívott a férjem bevásárláskor a kasszánál, hogy van egy gázolt kutya nem messze tőlem és, hogy hívjunk állatmentőt vagy valamit csináljunk vele. Kimentem az Illatos útról már kinn voltak, közben kiderült, hogy ki a kutya gazdája. Aki megjelent a helyszínen és csak annyit mondott, hogy “Csubi b…. m…, ennyi volt.” és eltűnt fél órára legalább, a telep ahol volt 5 házzal volt arrébb (az Illatos úti alkalmazott és az ott állók elmondása szerint). Mire odaértem, még lehetett a kutya szívverését tapintani, aki elerőtlenedve feküdt a földön, a bejelentő szerint kb. fél 8 óta, ekkorra olyan 10 óra magasságában jártunk.
Mivel felvilágosítottam a kedvesem, hogy ha állatmentő jön, azt valakinek ki kell fizetni. A kutya láthatóan nagyon rossz állapotban volt és senkinek sem volt közel 60-100 ezer forintja a gyógykezelést megfinanszírozni, ezért úgy döntöttünk, hogy berakjuk mi a kutyát az autóba elvisszük a saját állatorvosunkhoz és megkérjük altassa el, de ne szenvedjen feleslegesen. Kb. fél perc múlva már nem volt érezhető a szívverése, nem is lélegzett nem volt értelme bevinni sem. A tulaj alkalmazottja nagy nehezen előkerült és elvitte a kutyát, hogy eltemeti.
Mostanság gyakran fordultam meg (humán) orvosi rendelőkben is, nem biztos, hogy van mit csodálkozni azon, ahogyan az állataikkal bánnak. Sokszor magukkal szemben is borzasztó
igénytelenek és nemtörődömök. A legmeghökkentőbb az egy diabetolgóiai rendelői történet: kettes típusú diabétesszel hőzöngött egy “nő”, hogy ő mennyire tojik a diétára és az orvosok utasításaira, majd miután megunta a hőzöngést kiment elszívni egy cigit “Hajrá Metabolikus-X SE!” jelszó alatt és szerencsétlenségünkre visszajött és folytatta. Vércukor ellenőrzésre jött, csak azt tudnám mi a fenének…
Feltettem egy újabb irást, hasonló témakörben.
http://www.hungarovet.com/?p=612
Dr. Gál Sándor