Ismét megrendezésre kerül a nagysikerü, immáron hagyományos erdélyi nyári szakmai tábor, amelyet a MÁVSZ hallgatói tagozata szervez. Ezúton szeretnénk meghivni minden érdeklödöt erre a különleges hangulatú, remek szakmai táborra.
Itt látható a környék térképe, kattintsál rá az alábbi képre!
Itt pedig a zetelakai viztároló látható.

Szeretnénk bemutatni ezt a tábort az egyik résztvevö által irt levéllel és számos fényképpel.

Zetelaka bemutatása: Zetelaka Zetelaka a Székelyföld szívében található nagyközség. A Hargita lábánál elterülõ települést a Székelyvarság fennsíkján eredõ Nagyküküllõ szeli át. Összterülete több mint húszezer hektár, ennek több mint fele erdõ…..
Szállás: Küküllö Panzió .
![]()
Levél a 2005.-évi Zetelakai Hallgatói Táborról
Irta: Katona László
Kedves Kollégák!
Lassan egy hete már, hogy véget ért a Zetelakai Hallgatói Tábor, sajnos eddig nem volt alkalmam beszámolót írni, de most igyekszem pótolni a mulasztást. Ezt a rövid összegzést fõként azok kedvéért írom, akik valamilyen oknál fogva nem tudtak eljönni táborunkba, vagy akik eljöttek, de egyéb teendõik miatt nem tudtak a tábor minden lõadáson résztvenni. Ugyanakkor megkérem a többi táborozót, hogy lehetõség szerint õk is osszák meg velünk személyes élményeiket, mondják el véleményüket a táborról, hátha jövőre még többen kedvet kapnának hozzá.
A tábor kezdetét a helyi sajtóban rövid figyelemkeltés előzte meg. Minden regionális újságban, és rádióban jelent meg ismertető a táborról, a tévéből az idén kimaradtunk, de jövőre majd jobban odafigyelünk erre is. Azért kezdem a sajtóhírekkel, mert az újságcikkek és rádiós hírek hatására az utolsó pillanatokban is voltak jelentkezések, főleg a gyakorló állatorvosok részéről, mintegy jelezve, hogy sem az elektronikus, sem a szájról-szájra történő adatáramlás nem bír a remélt, vagy hitt hatékonysággal.
A táborbaszállásra, mint az a programtervezetből kiderült július 31.-én délután került sor. Ugyan az első estére nem érkezett meg minden résztvevő, de a koradélutáni érkezők, már sejteni engedték, hogy néhányunknak az együttlét, a közösen eltöltött pár nap legalább annyira fontos, mint a szakmai program. A vasárnap este nem volt épp zökkenőmentes, főként Gódor Viktornak, akinek vonata Segesvárig bő három órát késett.
A késések, késői érkezések kapcsán hamar kiderült, hogy egész hétre bőven lesz tennivalója Jakab Szilárd szervezőnek (baloldali kép), pontosabban helyi mindenesnek, akinek népszerűsége hamar lekörözte Szász Pista egyébként remek birkájának népszerűségét. Szilárdnak és egész családjának valóban múlhatatlan érdeme van a helyi ügyek rendezésében. Mondhatni kívánságműsorrá változtatták a zetelakai tábort, pl. Szilárd hétfőn herélünk, kell kettő, de inkább három ló! És lett, igaz csak egy, hogy miért, arra később majd visszatérek. Szilárd csütörtökre kell, beteg kutya, macska, az a jó, ha sok van, és lett annyi, amennyit volt időnk kezelni.
Augusztus elsején Dr. Túri Árpád és dr. Molnár József örvendeztetett, meg minket igen színvonalas és gyakorlatias előadással, valamint gyakorlati bemutatóval.

Külön öröm volt, a román nyelvű előadásokhoz szokott erdélyi hallgatóságnak magyarul hallgatni szakmai előadást, és csak fokozta elégedettségünket az a tény, hogy az előadások nem voltak papírszagúak. Minden tanács, minden mondat mögött ott volt a gyakorlati tapasztalat és a segíteni akarás. Az előadók közvetlenségének köszönhetően az előadóteremben egyre barátibb lett a hangulat. Olyan dolgok estek meg, amin igen elcsodálkoztam, például, hogy magyar anyanyelvű hallgató kérdez.
A délelőtti előadások után következett a herélés. Nagy meglepetésünkre a beígért három lóból, csak egy lett, mert két tulajdonos lemondta a herélést. A meglepetést valójában, nem a lemondás maga, hanem a lemondás indoklása okozta. A tulajdonosok ugyanis a helyi állatorvos felvilágosító munkájának köszönhetően azzal indokolták a visszalépést, hogy nyáron nem lehet lovat herélni, mert a seb megnyüvesedik, és akkor a lónak annyi. Látni kellett volna szegény Túri doktor arcát, amikor meghallotta.

A lovas nap ezen kívül is tartogatott meglepetéseket. Este a röntgenkép értelmezésnél kiderült, hogy érteni még csak-csak megértjük, de beszélni már nem beszéljük a magyar szaknyelvet, ami igen megnehezítette a társalgást.

Aztán voltak még kérdések, amitől szemmel láthatóan világok omlottak össze az előadókban: a vonalégetésrõl szeretném kérdezni… Lenne egy kérdésem a húgykólikával kapcsolatban…., ez a patkó azért jó… És még volt néhány hasonló, de nagyon örülök, hogy megkérdezték, mert így legalább volt alkalom a túlhaladott téveszméket tisztázni, ami azoknak is hasznára vált, akik nem kérdezték meg, de az azonos iskola és tankönyvek miatt hasonló ismeretekkel rendelkeztek. Ezen a képen Dr. Túri Arpád (Dunaföldvár) állatorvos látható, elöadása közben.

A lovas előadások, amelyeknek témája a herélés, kólika, adásvétel, röntgenológia, rövid kitérőként pedig a dr. Molnár József szívügyét jelentő patkolás volt, gyakorló állatorvosok körében is igen népszerűek voltak.

A Dr. Molnár József szívügyét jelentő patkolás bemutatása a gyakorló állatorvosok körében igen népszerű volt.

Dr. Molnár József a patkolás gyakorlatias módszereit mutatta be.

A zetelakai tapasztalatokat mindenképpen jó lesz hasznosítani az október 8.-án rendezendő kolozsvári lovas értekezleten. Augusztus másodikán a lovas előadások és bemutatók mellett dr. Szaniszló Ferenc tartott labordiagnosztikai előadást és bemutatót, amire a felnőtt kollegák közül szinte senki nem jelent meg.

A hallgatók is kevesebben voltak, mint azelőtt, de a résztvevő hallgatók közül valaki megjegyezte: végre egy szakterület, ami nincs túltelítve Erdélyben, ahol a kezdőknek is van esélyük újszerűen és jól dolgozni. A labordiagnosztikai előadások igen nagy érdeme volt, hogy Szaniszló doktor nemcsak elmondta és bemutatta a módszereit, de anyag és műszerbeszerzés területén is igen hasznos tanácsokkal látott el, amelyeknek ára még szerényebb erdélyi pénztárcákat sem riasztotta el.

Tényleg sajnálhatja, aki éppen ezeket az előadásokat hagyta ki. Az elégedett hallgatóság közkívánatra a szerdai napot is a labordiagnosztikának szentelte.
Labordiagnosztika után egy kis üdülés következett a zeteváraljai gyűjtőtónál, egy eléggé gyanúsra sikerült birkasütéssel, meg horgászással egybekötve, de erről majd írjon részletesebben az, aki végig ottan volt.

Péntek délelőtt dr. Nagy Balázs tartott előadást a 2006 január 1.-el életbelépő Európai Uniós szabályokról. Nagy doktor előadása örvendett a legnagyobb hallgatóságnak az egész táborban. A nagyszámú részvételt annak köszönhettük, hogy a Hargita Megyei Állategészségügyi és Elelmiszerbiztonsági Igazgatóság, dr. Ferenczy Ferenc igazgató úr vezetésével, aktívan bekapcsolódott szervezésbe.

A hatósági állatorvosok mellett az élelmiszeripar képviselői is kaptak meghívót és meg is jelentek szép számban. Sajnos az előadást követő kérdésostrom a vártnál jóval szerényebb volt, hiába hangzott el megnyitó beszédben, hogy ez azon kevés alkalmak egyike, amikor az ipar kérdez szabadon és nem a hatóság.
Augusztus 5.én délután dr. Brenner József vezetésével egy kisállatpraxis működtetésébe nyertük bepillantást, az egyik sérves eb még több éves praxissal rendelkezõ állatorvosnak is igazi különlegesség lett volna. Gyerekfejnyi sérv, 8-9 cm hosszú sérvkapu a hasfal ventrális részén, a kezelő állatorvos diagnózisa emlődaganat, és egyéb hátborzongató dolgok kerültek feltárásra és sikeres kezelésre Jakab Szilárdék pincéjében.
Nagy szomorúságunkra előadóinknak szombaton délelőtt távozni kellett, így egy pillanatra úgy tűnt, hogy a tervezettnél korábban bontunk tábort, de aztán jött a mentőötlet, aminek kedvenc sertéseim belső nemi szervei látták kárát, na meg a szegény édesanyák, akik az iszapbirkózással egyebe kötött herélés után a mosni kellett. Igazán szerettük volna, ha Gódor Viktor a tábor egyetlen magyarországi résztvevője is jelen lehet ezen az igen érdekes beavatkozáson, de legközelebb úgy ütemezzük, hogy õ se maradjon ki. Viktor nemcsak részvételért, de a nekünk nyújtott technikai segítségért is külön dicséretet és köszönetet érdemel.
Végezetül szeretném megköszönni a MAVSZ minden külső és belső munkatársának, aki odaadó munkával támogatta rendezvényünket, különösen Szieberth István elnök úrnak és előadóinknak. Remélem mindenki úgy érzi, hogy a táborba fektetett energia nem volt elfecsérelve, és az idén induló tábor hagyománnyá válik.
Üdvözlettel:
Katona László
A 2008.-évi összes magyar nyelvü konferenciák, szakmai napok, kiállitások listája itt található, nézzétek meg!
Hungarovet Szerkesztöség

Kedves Olvasó, aki Zetelakára készülsz!
Az idei (2008) nyári táborban, az élelmiszerhigiénia és élelmiszerbiztonság vonatkozásában a sertés húsvizsgálatát szeretnénk tárgyalni speciális terítésben, terítéken s ha lehet a gyakorlatban is. Nagyon készülünk rá kollégáimmal együtt, főleg azért mert nem elég tudni róla, meg kell érezni, érteni is. Mondom ezt azért mert, a tavalyi táborban a tej volt az. amit a takarmánytól a tejfeldolgozóig (és tényleg, hiszen este 9-kor egy farkaslakai üzemben zárult a kurzus) beszéltük át a területet. Most is fontosnak tartanánk feltárni, bemutatni azt, mi minden dől el a gazdaságban (amit megtett vagy nem tett meg a gazdálkodó, és természetesen az ellátó állatorvos) ami a végső termék biztonságát, minőségét befolyásolja. Fel tett szándékunk, hogy az élőállatvizsgálat pótolhatatlan jelentőségére felhívjuk a figyelmet, nem csak azért mert jó pár betegség-zoonosis (így például a veszettség) nem jár makroszkópos pathológiai elváltozással, hanem azért is hogy a nálunk még nem helyén kezelt Állatorvosi Közegészségügyre rá irányítsuk a figyelmet, mely igen is a klinikai tudás, a diagnosztika, a pathológia, a takarmányozás, az állományegészségügy, a toxikológia, és a mikrobiológia nem különben az igazgatási jogszabályok csodálatos ötvözete, szintetizáló tudomány. A nap végén, ha a jó Isten is segít, akkor egy üzemben nehéz döntési helyzetbe szeretnénk hozni a nap résztvevőit, a “mi az Ön diagnózisa, mi az Ön húsvizsgálati döntése” feladatok megoldásával. Lesz Trichinella show is. Emellett várunk szívesen minden segítő szándékú javaslatot, anyagot is.
KNB Búza László igazgató főállatorvos