Dr. Bartalis Imre irása
Rohan az idő! Immáron 10 éve lesz annak, hogy 1989. február 20- án dr. Bödecs Lajos, a Veszprém Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás igazgatója visszaadta hívő lelkét teremtőjének. Koporsóján az állt, hogy élt 60 évet. Temetése a veszprémi temetőben „zajlott” le. Nem túlzás a „lezajlás” szó használata, hiszen a végső tisztesség megadására közel háromezer ember gyűlt össze. A MÉM, az egyetem, a főváros és minden megye állat-egészségügyi állomásainak dolgozói, a megyei tanács, egyéb intézmények, rokonok és barátok rótták le kegyeletüket. Az óriási forgalmat kirendelt rendőrök irányították, mert a temető melletti út két oldalán a kilométeres hosszúságban sorakozó autóbuszok és személygépkocsik nehezítették a közlekedést. A több száz koszorú és virágcsokor, amely embermagasságig borította a sírt, a szeretet, a megbecsülés, egyben a megdöbbenés megannyi megnyilvánulása volt.
Bödecs Lajos Kisfaludon (Győr-Sopron megyében) kisparaszti családban született 1929- ben. Szüleit korán elvesztette, így nehéz körülmények között élt 5 testvérével együtt. Az eminens tanulóra a falu tanítója figyelt fel, aki elintézte, hogy elemi iskolai tanulmányainak befejeztével felvegyék a soproni evangélikus gimnáziumba. Itt, mint szegény sorsú gyermek, ingyenes ellátásban és ösztöndíjban is részesült. A segítséget busásan meghálálta nevelőinak. 1949-ben kitűnő érettségi vizsgát tett.
Még ebben az évben felvették a Magyar Agrártudományi Egyetem Állatorvostudományi Karára. 1954-ben kitűnő eredménnyel szerzett diplomát, aminek elismeréseként a Népköztársasági Tanulmányi Érdemérmet kapta meg. Az intézmény vezetői tanársegédi állást ajánlottak fel a csendes, szorgalmas, becsületes, jó képességű állatorvosnak. Először a Sebészeti Tanszéken, majd a szülészeten kamatoztatta tudását. Ez utóbbin komoly kutatómunkát végzett a szaporodásbiológia és a tőgybetegségek területén (a bikasperma konzerválása, a mastitis gyógyszerelése). Később az országosan meginduló mesterséges termékenyítés felé fordult érdeklődése.
Ennek köszönheti, hogy dr. Szőke Dezső, Veszprém megyei főállatorvos, 1958-ban meghívta a megyébe, hogy szervezze meg a mesterséges termékenyítést. 1959-ben már létre is hozták a megyei mesterséges termékenyítő állomást, amelynek vezetője lett. Fiatal kora ellenére jó szervezőkészségről tett tanúbizonyságot. Az átszervezések folytán 1964-ben átkerült a megyei állat-tenyésztési felügyelőséghez, majd 1978-ban az Országos Takarmányozási és Állattenyésztési Felügyelőséghez, amelynek működési területe Veszprém megyén kívül Komárom és Fejér megyére is kiterjedt. Elismert szakmai tudása biztosíték volt arra, hogy az általa vezetett intézmény kitűnő eredményeket érjen el a nagyüzemi és kistermelői szarvasmarha-, sertés-, és juhállományok szaporodásbiológiai gondozásában.
1983-ban a Veszprém Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás igazgatójává nevezték ki. A gyakorlott vezető, a jól felkészült elméleti és gyakorlati szakember utolérhetetlen munkatempójával az állat-egészségügyi célokat maradéktalanul és következetesen megvalósította. Társadalmi elismertségét fémjelzi, hogy a Magyar Agrártudományi Egyesület megyei szervezetének alelnöke, és a Megyei Tanács V. B. élelmiszerekkel foglalkozó gazdasági bizottságának tagja volt. Az Állatorvostudományi Egyetem tanácsa évek hosszú során foglalkoztatta az államvizsgákon mint vizsgabizottsági tagot és vizsgabizottsági elnököt, hogy aktív közreműködésével részese legyen a leendő állatorvosok tudása megítélésének. Több szakkönyv, kézi- és tankönyv lektorálására kérték fel, amit közmegelégedésre végzett el.
Magas színvonalú szakmai ismeretei és tevékenysége, valamint lelkiismeretes szervező munkája elismeréséért két alkalommal, 1968-ban és 1976-ban a Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója miniszteri kitüntetésben, két alkalommal, 1978-ban és 1988-ban Veszprém Megyéért Érdemérem arany fokozata kitüntetésben, 1986-ban a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetésben részesült.
Milyen embernek is ismertük meg Bödecs doktort? Kiváló kollégának, munkatársnak, végtelenül kötelességtudó és szorgalmas embernek, önmagával és munkatársaival szemben igényes, döntéseiben igazságos, családszerető, szerény, de határozott, fanyar humorú, segítőkész, csendes embernek. Barát, kolléga és vezető tudott lenni egy személyben.
Hogy miért emlékezem meg halálának 10. évfordulóján dr. Bödecs Lajosról? Azért, mert dr. Kégl Tamás, Veszprém város főállatorvosa, címzetes egyetemi docens emlékérmet alapított dr. Bödecs Lajos emlékére és mindannyiunk örömére, akik vele együtt dolgozhattunk, és kedves lényét örökké, szívünkben hordozzuk.
Dr. Bartalis Imre
Állatorvosi Kamarai Hírek, 1998. 9. 5. 45-46
A fennti irás Dr. Bartalis Imre, “Velünk élö történelem” cimü könyvében jelent meg, amelyet az Alpha-Vet Kft jelentetett meg , saját költségen. Az irást Dr. Móré Attila az Alpha-Vet Kft. ügyvezetö igazgatója engedélyével közölte a Hungarovet Szerkesztöség.