Archive for the ‘MAVSZ’ Category

A MAGYAR ÁLLATORVOSOK VILÁGSZERVEZETE HÍRADÁSA

kedd, február 17th, 2009

A Magyar Állatorvosok Világszervezete és a Tolnay Sándor Alapítvány Kuratóriuma kéri tagjait és a céljaival egyetértőket, hogy a befizetett adójuk 1%-áról rendelkező nyilatkozatukat a Tolnay Sándor Alapítvány (1052 Budapest, Semmelweis Ignác utca 1 – 3, adószáma: 18088658-1-41) javára tegyék meg.

Öszi, kétnapos konferencia: Felvidéken, a magas tátrai Podbanskében (Ótátrafüred mellett) a Hotel Permonban október.16-17-én tartjuk, mind kisállat -, mind gazdasági haszonállat vonatkozásban a szaporodás kérdésköre kerül megtárgyalásra.

MAVSZ konferencia (Versec, Szerbia, 2008): Dr. Lehoczky János elöadása: Az interdigitális phlegmone és a dermatitis digitalis jelentősége, előfordulása, valamint a védekezés lehetőségei szarvasmarhában (videó)

szombat, november 8th, 2008

Dr. Lehoczky János, címzetes egyetemi docens  igen gyakorlatias és hasznos  elöadását (Az interdigitális phlegmone és a dermatitis digitalis jelentősége, előfordulása, valamint a védekezés lehetőségei szarvasmarhában”) láthatjátok és hallhatjátok ezen a 44 perces videón, amely a MAVSZ 2008. évi konferenciáján hangzott el. A teljes 82 oldalas irott elöadásanyag is letölthetö.

Miért nagyon fontos ez a téma?
Lábvégbetegségek és elváltozások éves veszteségei és költségei
(Dr. Ózsvári László szerint)

44% Csökkent tejtermelés
40 % Korai selejtezés
8 % Service periódus hosszabb
6% Testtömeg veszteség
2 % Kezelések költségei (tovább…)

MAVSZ Konferencia (Versec, Szerbia), 2008: Dr. Jánosi Szilárd elöadása: Aktualitások a gümőkór diagnosztikai vizsgálatában és járványtani helyzetében, különös tekintettel a Kárpát-medencére (videó)

péntek, november 7th, 2008

Dr. Jánosi Szilárd, Ph.D. laboratórium-vezető, MGSZH elöadását (”Aktualitások a gümőkór diagnosztikai vizsgálatában és járványtani helyzetében, különös tekintettel a Kárpát-medencére”),  láthatjátok és hallhatjátok ezen a 36 perces videón, amely a MAVSZ 2008.-ik évi konferenciáján hangzott el, Versecen. Az elöadás pdf formátumú, 52 oldalas teljes irott anyaga alább található. (tovább…)

MAVSZ konferencia: Versec (Szerbiai Régió) 2008. október 17-18.-Videó felvételek és letölthetö elöadások

vasárnap, november 2nd, 2008

  Az alábbiakban megtekinthetitek a MAVSZ konferencia során, valamint a városról készitett fényképeket, minden elöadás videóját megnézhetitek, valamint az elöadások teljes irott anyagát is letölthetitek. Tudomásunk szerint ez a világon az elsö olyan állatorvosi konferencia, amelynek minden elöadása videón is megtekinthetö az interneten!  A modern állatorvosi postgarduális oktatási módszerekröl itt egy igen részletes irással számoltunk be, ez a konferencia az ékes példaképe annak, hogy milyen lehetöségeink vannak nekünk, állatorvosoknak. Az is különlegesség talán, hogy az elöadókról külön információkat is közöltünk (az elöadó életútja, tevékenysége, egyéb irásai, valamint elérhetöségei). Erre jó példa a Dr.Varga János professzort, a Dr. Sótonyi Péter professzort, valamint a Dr. Fodor Lászlót dékánt bemutató külön információ. Ugy gondoljuk, hogy azokat az állatorvosokat, akit egy bizonyos szakterület iránt érdeklödnek, azoknak legyen meg a módjuk arra, hogy az elöadás után az elöadóval könnyebben feltudják venni a kapcsolatot. Ugy gondoljuk, hogy az nagyon hasznos, hogyha minnél többet tudunk az elöadóról és szakmai tevékenységeiröl.

A MAVSZ 2008.-ik évi konferenciája Versecen (Szerbia) volt. Versec, a Vajdaság Bánát nevű tájegységének délkeleti részén helyezkedik el, a Kárpát medence peremén a Verseci-hegy alján. Belgrádtól 85 km távolságra van északkeletre,a Román határtól pedig 14 km-re. Versecnek közel 55 000 lakosa van. Nemzetiségi összetétele: szerb 72,5%, román 10,8%, magyar 4,8 %.

Versec városában állitólag jelenleg is 14-féle nemzetiség él együtt, békében. A város utcáin sokféle nyelven vannak feltüntetve az információk.

Az alábbiakban részletesen mindent megtaláltok. (tovább…)

MAVSZ konferencia (Versec, Szerbia), 2008: Dr. Horváth József és Dr. Cseh Kálmán elöadása: A Staphylococcus okozta mastitisek gyakorisága, kórjelzése, kezelése, megelőzése a tejelő tehenészetekben és fogyaszthatósági vonatkozásai (videó)

szerda, október 29th, 2008

Dr. Horváth József vet. spec, a szabadkai állategészségügyi intézet igazgatója és Dr. Cseh Kálmán magánállatorvos, szarvasmarha- egészségügyi szakállatorvos, Vásárosdombó közös elöadásának videóját tekinthetitek meg, amely a MAVSZ 2008.-ik évi konferenciáján  (Versec, Szerbia) hangzott el. Az elöadás cime: “A Staphylococcus okozta mastitisek gyakorisága, kórjelzése, kezelése, megelőzése a tejelő tehenészetekben és fogyaszthatósági vonatkozásai“.

Tekintsétek itt meg elöször Dr. Horváth József vet. spec, a szabadkai állategészségügyi intézet igazgatója elöadását, amely egy 21 perces videó.
.

.
A közös elöadás második felében Dr. Cseh Kálmán magánállatorvos, szarvasmarha-egészségügyi szakállatorvos (Vásárosdombó) adott elö, az alábbi 11 perces videó elöadást szeretnénk itt megosztani azokkal, akik nem voltak ott.
.

.
Dr. Cseh Kálmán teljes elöadásanyagát itt, vagy az alábbi képre kattintva letölthetitek.

Ezúton is szeretnénk megköszönni az elöadóknak, Dr. Horváth Józsefnek és Dr. Cseh Kálmánnak, hogy elöadásaik teljes anyagát a Hungarovet olvasóinak rendelkezésére bocsájtotta!

Hungarovet Szerkesztöség


MAVSZ konferencia (Versec, Szerbia), 2008: Dr. Búza László elöadása: Residuumok az állati eredetű termékekben – hatósági intézkedések (videó)

szerda, október 29th, 2008

Dr. Búza László igazgató föállatorvos  nagyon tanulságos és rendkivül átfogó elöadását (Residuumok az állati eredetű termékekben – hatósági intézkedések) láthatjátok és hallhatjátok ezen a videón, amely a MAVSZ 2008.-ik évi konferenciáján hangzott el, Versecen.
.
A teljes elöadás anyaga (161 oldal) alább letölthetö. Az elöadásról egy 43 perces videófelvétel készült, amelyet itt tekinthettek meg… (tovább…)

MAVSZ Konferencia (Versec, Szerbia, 2008): Dr. Miroslav Marinkovic, Szerbia főállatorvosa elöadása: Szerbia élelmiszerbiztonsági és állategészségügyi helyzete (videó)

szerda, október 29th, 2008

Dr. Miroslav Marinkovic , Szerbia főállatorvosa elöadását, (Szerbia élelmiszerbiztonsági és állategészségügyi helyzete) láthatjátok és hallhatjátok ezen a videón, amely a MAVSZ 2008.-ik évi konferenciáján hangzott el, Versecen. (tovább…)

MAVSZ konferencia (Versec, Szerbia, 2008): Dijkiosztás

kedd, október 28th, 2008

A kétnapos MAVSZ konferencia (Versec, Szerbia 2008) elsö napjának estéjén, a konferencia hoteljában került sor a vacsorára, amely egy remek táncbemutatóval kezdödött. Ezután Dr. Szieberth István, a MAVSZ elnöke, valamint Dr. Fodor László dékán számos Diszoklevelet adott át. Erröl, valamint a népi táncról készitett videót itt alább lehet megtekinteni. (tovább…)

MAVSZ konferencia (Versec, Szerbia, 2008): Dr. Biró Oszkár elöadása: A praxismenedzsment fogalmi tisztázása és főbb területei (videó)

hétfő, október 27th, 2008

Dr. Biró Oszkár PhD egyetemi docens elöadása (A praxismenedzsment fogalmi tisztázása és főbb területei) a Versecen, a MAVSZ 2008. évi konferenciáján lett felvéve videóra . Nagyon alapos, igen jó elöadás. A teljes elöadás anyaga is letölthetö pdf formátumban, majd a videóval egyszerre vagy külön-külön is megtekinthetö.
.

.
A teljes elöadás irásos anyagát itt lehet letölteni vagy az alábbi képre kell kattintani. Minden praktizáló állatorvos figyelmébe ajánljuk!

Ezúton is szeretnénk megköszönni az elöadónak, Dr. Biró Oszkárnak, hogy elöadásának teljes anyagát a Hungarovet olvasóinak rendelkezésére bocsájtotta!

Hungarovet Szerkesztöség

MAVSZ konferencia (Versec, Szerbia), 2008: Dr. Farkas Róbert professzor elöadása: Az állat- és közegészségügyi jelentőségű kullancsfajok előfordulása Közép-Európában (videó)

hétfő, október 27th, 2008

Dr. Farkas Róbert professzor elöadását ( Az állat- és közegészségügyi jelentőségű kullancsfajok előfordulása Közép-Európában),  szeretnénk itt bemutatni az alábbi videófelvételen, amely a MAVSZ 2008. évi Konferenciáján készült Versecen (Szerbia) . Nagyon érdekes és jónéhány új információt szolgáltató elöadást láthatott a hallgatóság, melyet most itt a Hungarovet olvasóival is szeretnénk megosztani. 

.
Az elöadás anyagát pdf formátumban itt vagy az alábbi képre kattintva lehet letölteni.

Ezúton is szeretnénk megköszönni az elöadónak, Dr. Farkas Róbert professzornak, hogy elöadásának teljes anyagát a Hungarovet olvasóinak rendelkezésére bocsájtotta!

Hungarovet Szerkesztöség


Dr. Farkas Róbert professzor elérhetöségét itt találjátok .
Prof. Róbert Farkas, DVM, PhD, Dipl. EVPC
Head of Department
Department Parasitology and Zooogy
Faculty of Veterinary Science
Szent Istvan University
H-1078 Budapest VII., István u. 2, Hungary
Mailing: H-1400 Budapest P. O. Box 2, Hungary
Phone: 36-1-478 4188 or 478 4190
Mobile: 36-20-9577510
Fax: 36-1-478 4193
E-mail: Farkas.Robert@aotk.szie.hu

Megjegyzés: a Hungaroveten elhelyezett videók Adobe Flash Player segitségével nézhetök meg, amely általában minden számitógépen rajta van. Hogyha nincsen meg ez a program a számitógépeden, akkor az itt ingyen letölthetö.
.

Hungarovet Szerkesztöség

MAVSZ konferencia (Versec, Szerbia), 2008: Dr. Varga János professzor elöadása: A malacok fontosabb felnevelési betegségei, A juhok clostridiumok okozta betegségei (videó)

hétfő, október 27th, 2008

Dr. Varga János professzor, akadémikus elöadását (A malacok fontosabb felnevelési betegségei, A juhok clostridiumok okozta betegségei), szeretnénk itt bemutatni az alábbi videófelvételen, amely a MAVSZ 2008. évi Konferenciáján készült Versecen (Szerbia) . Remek elöadást láthatott a hallgatóság, melyet most itt a Hungarovet olvasóival is szeretnénk megosztani. 

.
Az elöadás anyagát pdf formátumban itt lehet letölteni .

Megjegyzés: a Hungaroveten elhelyezett videók Adobe Flash Player segitségével nézhetök meg, amely általában minden számitógépen rajta van. Hogyha nincsen meg ez a program a számitógépeden, akkor az itt ingyen letölthetö.

Ezúton is szeretnénk megköszönni az elöadónak, Dr. Varga János professzornak, hogy elöadásának teljes anyagát a Hungarovet olvasóinak rendelkezésére bocsájtotta!

Hungarovet Szerkesztöség


Újabb akadémikussal lettünk gazdagabbak: Dr. Varga János professzor (Dr.Bartalis Imre irása) . Dr. Varga János professzor úr akadémiai székfoglaló előadását végighallgatva büszke voltam arra, hogy állatorvos vagyok. A kitűnő szakember, kutató és oktató méltón fogja képviselni szakmánkat a Magyar Tudományos Akadémián. A nagy elődök nyomdokain haladva elismerést vívott ki magának és ezen keresztül az egész állatorvos-társadalomnak. A Magyar Állatorvosok Lapja részletesen beszámolt az ünnepi székfoglalón elhangzottakról, így én, szokásomhoz híven, a professzor úr magánéletéről, pályafutásáról érdeklődtem. Így vall magáról….

MAVSZ Konferencia (Versec, Szerbia, 2008): Dr.Markus Gabriella elöadása: A magyar állatorvosi Etikai Szabályzat alapelvei

hétfő, október 27th, 2008

Dr. Markus Gabriella, a MAOK Etikai Bizottságának elnöke tartott elöadást Versecen, a MAVSZ 2008. évi konferenciáján, a A magyar állatorvosi Etikai Szabályzat alapelvei” cimen. Az alapfogalmak tisztázása után az elöadás igen érdekessé vált, mert öt konkrét magyarországi állatorvosi esetet mutatott be az elöadó. A valós eseteken keresztül közeli bepillantást nyerhettek az elöadás hallgatói az Etikai Bizottság munkájáról. Minden állatorvosnak ajánljuk ennek az elöadásnak a megtekintését. Az alábbi videóra kattintva az elöadás itt megtekinthetö. (tovább…)

MAVSZ konferencia (Versec, Szerbia 2008):Dr.Ózsvári László elöadása: HACCP az élelmiszer előállításban, különös tekintettel a tejtermelésre; az állatorvos szerepe

vasárnap, október 26th, 2008

Dr. Ózsvári László  érdekes és igen hasznos elöadását (HACCP az élelmiszer előállításban, különös tekintettel a tejtermelésre; az állatorvos szerepe”) láthatjátok és hallhatjátok ezen a videón, amely a MAVSZ 2008.-ik évi konferenciáján hangzott el, Versecen.

Az elöadás három nagyobb témakört ölel fel:
1.) A HCCP alapelvei
2.) A tejtermelésben hogyan tudjuk a HCCP-t alkalmazni
3.) A tögyegészségügyi program és a tejminöség kapcsolata és ennek gazdasági vonatkozásai

A teljes elöadás az alábbi videóra kattintva megtekinthetö. (tovább…)

MAVSZ Konferencia (Versec, Szerbia, 2008): Dr. Németh József elöadása (videó): Alternatív módszerek az állatorvosi klinikai gyakorlatban

szombat, október 25th, 2008

Dr. Németh József homeopata állatorvos, természetgyógyász elöadását (Alternatív módszerek az állatorvosi klinikai gyakorlatban) szeretnénk itt bemutatni az alábbi videófelvételen, amely a MAVSZ 2008. évi Konferenciáján készült Versecen (Szerbia) . Nagyon érdekes és igen elgondolkodtató ez az elöadás, mert konkrét eseteken keresztül mutatja be azt, hogy a homeopatiás állatorvosi gyógykezelésnek igenis helye van a mai állatorvosi praxisokban. Az elöadáson látott sok esetbemutató (a legtöbb bemutatott eset neves állatorvosi praxisokból, söt az állatorvosi egyetemröl is került Németh dr.-hoz), sokunkat meggyözött arról, hogy talán másként kellene látnunk a mai állatorvosi homeopátiát. Az alábbi kép azt mutatja, hogy a Németh dr.-hoz került esetek mögött már rengeteg sikertelen gyógykezelési próbálkozás volt! Ennélfogva az alábbi esetek sikeres homeopátiás kezelése nagyon meggyözö!

Dr. Németh József mottója: Az orvosi gondolkodás kötelez arra, hogy többet vegyünk figyelembe, mint egy beteg szerv, söt többet, mint az egész szervezet – az egyedet kell látnunk a környezetében. (Cushing)” . (tovább…)

MAVSZ Konferencia (Versec, Szerbia, 2008): Dr. Fodor László elöadása (videó): A sertés Actinobacillus okozta pleuropneumoniája, a védekezés lehetőségei

szerda, október 22nd, 2008

Dr. Fodor László dékán remek elöadását láthatjátok és hallhatjátok ezen a videón, amely a MAVSZ 2008.-ik évi konferenciáján hangzott el, Versecen (Szerbia), október 18.-án.Az elöadást két videó mutatja be.

Megjegyzés: a Hungaroveten elhelyezett videók Adobe Flash Player segitségével nézhetök meg, amely általában minden számitógépen rajta van. Hogyha nincsen meg ez a program a számitógépeden, akkor az itt ingyen letölthetö.

A sertés Actinobacillus okozta pleuropneumoniája, a védekezés lehetőségei. Dr. Fodor László egyetemi tanár, dékán, SzIE elöadása
.

.
Az elöadás második része itt látható és hallható.
.

.

A teljes elöadás anyaga itt pdf formátumban letölthetö, vagy az alábbi képre kattintva. Külön köszönet illeti meg Dr. Fodor László dékán urat, hogy az elöadás teljes anyagát a Hungarovet rendelkezésére bocsájtotta.
.


.

Egy tippet szeretnénk itt adni a videó és az irott elöadásanyag együttes meghallgatásához, megtekintéséhez. Hogyha elöször megnyitod az elöadásról készitett videót, majd közvetlenül utána az elöadás irott anyagát nyitod meg, akkor nemcsak hallod az elöadót, hanem az elöadó irott anyagát gyönyörü szépen egyidejüleg olvashatod is!

Biztosan Veletek is megtörtént az, hogy egy kiváló elöadás után úgy mentetek haza, hogy azt kivántátok, bárcsak mások is ott lettek volna az elöadáson, mert annyira jó volt. Az is sokszor megtörténik, hogy az elöadó irott anyagát nem lehetett jól látni a kivetitön, vagy nem elegendö ideig lehetett látni. Mások meg azt sajnálják, hogy nem vihetö haza az elöadás anyaga, hogy azt esetleg késöbb bármikor megtekinthetnék. A Hungarovet újszerü kezdeményezése az, hogy az elöadásoknak mind a kép és hanganyagát, mind pedig az irott anyagát az állatorvosok rendelkezésére bocsájtja akkor, hogyha ehhez az elöadók hozzájárulnak.

Ezúton is szeretnénk megköszönni az elöadónak, Dr. Fodor László dékánnak, hogy elöadásának teljes anyagát a Hungarovet olvasóinak rendelkezésére bocsájtotta!

Hungarovet Szerkesztöség


Új dékán az Állatorvos-tudományi Karon Dr. Fodor László (Dr. Bartalis Imre irása, 2004) . Rövid időpont-egyeztetés után lehetőségem nyílt arra, hogy dr. Fodor László egyetemi tanárt, dékánt megismerjem. Félórai kötetlen csevegés után úgy éreztem, hogy ezer éve ismerjük egymást. Az állategészségügyről, az oktatásról, az élet különböző területén történtekről szinte azonos vagy hasonló elképzeléseink vannak. Természetes, hogy ezek után gördülékenyen folytattuk a hivatalos beszélgetést is .

MAVSZ Konferencia (Versec, Szerbia), 2008: Dr. Bognár Lajos elöadása (videó): Állatszállítás és állatvásárok az EU-ban, különös tekintettel a sertéspestis és a baromfipestis elleni védekezésre

kedd, október 21st, 2008

Az alábbi elöadás a MAVSZ konferencián (Versec, Szerbia) hangzott el 2008. október 17.-én.

A videófelvétel kis felbontásban készült, elnézést a kép minöségéért, a hangminöség jó.

Állatszállítás és állatvásárok az EU-ban, különös tekintettel a sertéspestis és a baromfipestis elleni védekezésre
Bognár Lajos elnökhelyettes MGSzH

Összefoglalás

Az Európai Unióban valamennyi élőállat szállítmányt és állati eredetű terméket egységes állategészségügyi bizonyítványnak kell kísérnie. Ezt a bizonyítványt a TRACES endszeren keresztül kell kitöltenie az arra feljogosított felhasználónak. Az állategészségügyi bizonyítványt a hatósági állatorvosnak kell aláírásával és bélyegzőlenyomatával hitelesítenie. Valamennyi szállítmányról elektronikus üzenetben tájékoztatja a feladás helye szerint illetékes hatóság a rendeltetési hely szerinti illetékes hatóságot. Ez a rendszer fontos eleme a különböző szállítmányok nyomon követésének, azonban a belső piaci kereskedelemben a rendeltetési helynek a szállítmány érkezését megelőző 24 órán belül értesítenie kell a területileg illetékes hatóságot is.Ez Magyarország esetében az illetékes területi élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság.
.

.

Az elöadás irásos anyagát pdf formátumban itt vagy az alábbi képre kattintva lehet letölteni.

Az elöadás rengeteg igen hasznos információt tartalmaz.


.

Megjegyzés: a Hungaroveten elhelyezett videók Adobe Flash Player segitségével nézhetök meg, amely általában minden számitógépen rajta van. Hogyha nincsen meg ez a program a számitógépeden, akkor az itt ingyen letölthetö.

Ezúton is szeretnénk megköszönni az elöadónak, Dr. Bognár Lajosnak, hogy elöadásának teljes anyagát a Hungarovet olvasóinak rendelkezésére bocsájtotta!

Hungarovet Szerkesztöség

Magyar baromfi, ludak tömése, Kamara, Négy Mancs

szombat, szeptember 13th, 2008

Kedves Kollégák!

A Magyar Állatorvosi Kamara nevében a mai napon az alábbi levelet küldtük a Baromfi Terméktanács és a Hungerit Zrt. vezetőinek:

Bárány László Elnök Úr részére
Baromfi Terméktanács
1054 Budapest, Akadémia u. 1.
Fax: 42-553-602

Magyar József Vezérigazgató Úr részére
HUNGERIT Baromfifeldolgozó és Élelmiszeripari Zrt.
6600 Szentes, Attila u. 3.
Fax: 63-510-520

Tárgy: állásfoglalás

Tisztelt Elnök Úr!
Tisztelt Vezérigazgató Úr!

A Magyar Állatorvosi Kamara (MÁOK) vezetőségét a lúd-tenyésztés körül az elmúlt hetekben történtek állásfoglalásra késztetik. Álláspontunk szerint a növénytermesztéstől a számítógép-gyártásig az élet valamennyi területéről készíthető olyan tendenciózusan szerkesztett kampány vagy híranyag, ami a jó szándékú, de szakismeretekkel nem bíró emberekben felháborodást vagy megütközést kelt. Ez a híranyagot készítők, a kampányt kivitelezők felelőssége. Viszont a Magyar Állatorvosi Kamara nem mehet el szó nélkül egy olyan kampány, hírverés mellett, amely hazánk egyik, nemzetközileg is elismert mezőgazdasági al-ágazatának okoz nagyon jelentős erkölcsi és gazdasági károkat. Rendkívül fontos cél az állatvédelem és az erre vonatkozó jogszabályok betartása és betartatása, de ezzel egyidejűleg elengedhetetlen a magyar kultúra és a hagyományok megőrzése is. Az elődeink által méltán kivívott hírnevünket, az egész világon ismert és keresett termékeinket veszélyeztetjük, ha e tradícionális tevékenységeket érzelmi szempontok alapján korlátozzuk. Az állatvédelmi szempontok figyelembevételével és mérlegelésével a Magyar Állatorvosi Kamara szilárd álláspontja az, hogy a szakszerűen végzett libatömés nem minősül állatkínzásnak.

Budapest, 2008. szeptember 12.

Dr. Gönczi Gábor elnök
Magyar Állatorvosi Kamara

Dr. Móré Attila elnök
MÁOK Gyógyszer-gyártók és Forgalmazók tagozata


Az ivartalanitási akció kudarca a Négy Mancs Alapitvánnyal .
Dr. Lorászkó Gábor irása (2005): Tájékoztatás a Négy Mancs Alapítvány és a Magyar Allatorvosi Kamara között létrejött együttműködési megállapodáson alapuló ivartalanítási akció kudarcáról….

A libatömés általánosságban nem állatkinzás (Dr. Lorászkó és Prof. Sótonyi ) . 1.) Lehetséges-e egyáltalán a libatömést nem állatkínzó módon végezni, vagy ez feltétlenül együtt jár az állatok szenvedésével?  2.) A libatömés következtében megnagyobbodott máj az állatok számára szenvedést okoz-e?

Zetelakai Hallgatói Tábor (Erdély) >2008. július 1-5.

szombat, június 28th, 2008

Ismét megrendezésre kerül a nagysikerü, immáron hagyományos erdélyi nyári szakmai tábor, amelyet a MÁVSZ hallgatói tagozata szervez. Ezúton szeretnénk meghivni minden érdeklödöt erre a különleges hangulatú, remek szakmai táborra.

Itt látható a környék térképe, kattintsál rá az alábbi képre!

Itt pedig a zetelakai viztároló látható.

Szeretnénk bemutatni ezt a tábort az egyik résztvevö által irt levéllel és számos fényképpel.

Zetelaka bemutatása: Zetelaka Zetelaka a Székelyföld szívében található nagyközség. A Hargita lábánál elterülõ települést a Székelyvarság fennsíkján eredõ Nagyküküllõ szeli át. Összterülete több mint húszezer hektár, ennek több mint fele erdõ…..

Szállás: Küküllö Panzió .

Levél a 2005.-évi Zetelakai Hallgatói Táborról
Irta: Katona László

Kedves Kollégák!

Lassan egy hete már, hogy véget ért a Zetelakai Hallgatói Tábor, sajnos eddig nem volt alkalmam beszámolót írni, de most igyekszem pótolni a mulasztást. Ezt a rövid összegzést fõként azok kedvéért írom, akik valamilyen oknál fogva nem tudtak eljönni táborunkba, vagy akik eljöttek, de egyéb teendõik miatt nem tudtak a tábor minden lõadáson résztvenni. Ugyanakkor megkérem a többi táborozót, hogy lehetõség szerint õk is osszák meg velünk személyes élményeiket, mondják el véleményüket a táborról, hátha jövőre még többen kedvet kapnának hozzá.

A tábor kezdetét a helyi sajtóban rövid figyelemkeltés előzte meg. Minden regionális újságban, és rádióban jelent meg ismertető a táborról, a tévéből az idén kimaradtunk, de jövőre majd jobban odafigyelünk erre is. Azért kezdem a sajtóhírekkel, mert az újságcikkek és rádiós hírek hatására az utolsó pillanatokban is voltak jelentkezések, főleg a gyakorló állatorvosok részéről, mintegy jelezve, hogy sem az elektronikus, sem a szájról-szájra történő adatáramlás nem bír a remélt, vagy hitt hatékonysággal.

A táborbaszállásra, mint az a programtervezetből kiderült július 31.-én délután került sor. Ugyan az első estére nem érkezett meg minden résztvevő, de a koradélutáni érkezők, már sejteni engedték, hogy néhányunknak az együttlét, a közösen eltöltött pár nap legalább annyira fontos, mint a szakmai program. A vasárnap este nem volt épp zökkenőmentes, főként Gódor Viktornak, akinek vonata Segesvárig bő három órát késett.
A késések, késői érkezések kapcsán hamar kiderült, hogy egész hétre bőven lesz tennivalója Jakab Szilárd szervezőnek (baloldali kép), pontosabban helyi mindenesnek, akinek népszerűsége hamar lekörözte Szász Pista egyébként remek birkájának népszerűségét. Szilárdnak és egész családjának valóban múlhatatlan érdeme van a helyi ügyek rendezésében. Mondhatni kívánságműsorrá változtatták a zetelakai tábort, pl. Szilárd hétfőn herélünk, kell kettő, de inkább három ló! És lett, igaz csak egy, hogy miért, arra később majd visszatérek. Szilárd csütörtökre kell, beteg kutya, macska, az a jó, ha sok van, és lett annyi, amennyit volt időnk kezelni.

Augusztus elsején Dr. Túri Árpád és dr. Molnár József örvendeztetett, meg minket igen színvonalas és gyakorlatias előadással, valamint gyakorlati bemutatóval.

Külön öröm volt, a román nyelvű előadásokhoz szokott erdélyi hallgatóságnak magyarul hallgatni szakmai előadást, és csak fokozta elégedettségünket az a tény, hogy az előadások nem voltak papírszagúak. Minden tanács, minden mondat mögött ott volt a gyakorlati tapasztalat és a segíteni akarás. Az előadók közvetlenségének köszönhetően az előadóteremben egyre barátibb lett a hangulat. Olyan dolgok estek meg, amin igen elcsodálkoztam, például, hogy magyar anyanyelvű hallgató kérdez.

A délelőtti előadások után következett a herélés. Nagy meglepetésünkre a beígért három lóból, csak egy lett, mert két tulajdonos lemondta a herélést. A meglepetést valójában, nem a lemondás maga, hanem a lemondás indoklása okozta. A tulajdonosok ugyanis a helyi állatorvos felvilágosító munkájának köszönhetően azzal indokolták a visszalépést, hogy nyáron nem lehet lovat herélni, mert a seb megnyüvesedik, és akkor a lónak annyi. Látni kellett volna szegény Túri doktor arcát, amikor meghallotta.

A lovas nap ezen kívül is tartogatott meglepetéseket. Este a röntgenkép értelmezésnél kiderült, hogy érteni még csak-csak megértjük, de beszélni már nem beszéljük a magyar szaknyelvet, ami igen megnehezítette a társalgást.

Aztán voltak még kérdések, amitől szemmel láthatóan világok omlottak össze az előadókban: a vonalégetésrõl szeretném kérdezni… Lenne egy kérdésem a húgykólikával kapcsolatban…., ez a patkó azért jó… És még volt néhány hasonló, de nagyon örülök, hogy megkérdezték, mert így legalább volt alkalom a túlhaladott téveszméket tisztázni, ami azoknak is hasznára vált, akik nem kérdezték meg, de az azonos iskola és tankönyvek miatt hasonló ismeretekkel rendelkeztek. Ezen a képen Dr. Túri Arpád (Dunaföldvár) állatorvos látható, elöadása közben.

A lovas előadások, amelyeknek témája a herélés, kólika, adásvétel, röntgenológia, rövid kitérőként pedig a dr. Molnár József szívügyét jelentő patkolás volt, gyakorló állatorvosok körében is igen népszerűek voltak.

A Dr. Molnár József szívügyét jelentő patkolás bemutatása a gyakorló állatorvosok körében igen népszerű volt.

Dr. Molnár József a patkolás gyakorlatias módszereit mutatta be.

A zetelakai tapasztalatokat mindenképpen jó lesz hasznosítani az október 8.-án rendezendő kolozsvári lovas értekezleten. Augusztus másodikán a lovas előadások és bemutatók mellett dr. Szaniszló Ferenc tartott labordiagnosztikai előadást és bemutatót, amire a felnőtt kollegák közül szinte senki nem jelent meg.

A hallgatók is kevesebben voltak, mint azelőtt, de a résztvevő hallgatók közül valaki megjegyezte: végre egy szakterület, ami nincs túltelítve Erdélyben, ahol a kezdőknek is van esélyük újszerűen és jól dolgozni. A labordiagnosztikai előadások igen nagy érdeme volt, hogy Szaniszló doktor nemcsak elmondta és bemutatta a módszereit, de anyag és műszerbeszerzés területén is igen hasznos tanácsokkal látott el, amelyeknek ára még szerényebb erdélyi pénztárcákat sem riasztotta el.

Tényleg sajnálhatja, aki éppen ezeket az előadásokat hagyta ki. Az elégedett hallgatóság közkívánatra a szerdai napot is a labordiagnosztikának szentelte.

Labordiagnosztika után egy kis üdülés következett a zeteváraljai gyűjtőtónál, egy eléggé gyanúsra sikerült birkasütéssel, meg horgászással egybekötve, de erről majd írjon részletesebben az, aki végig ottan volt.

Péntek délelőtt dr. Nagy Balázs tartott előadást a 2006 január 1.-el életbelépő Európai Uniós szabályokról. Nagy doktor előadása örvendett a legnagyobb hallgatóságnak az egész táborban. A nagyszámú részvételt annak köszönhettük, hogy a Hargita Megyei Állategészségügyi és Elelmiszerbiztonsági Igazgatóság, dr. Ferenczy Ferenc igazgató úr vezetésével, aktívan bekapcsolódott szervezésbe.

A hatósági állatorvosok mellett az élelmiszeripar képviselői is kaptak meghívót és meg is jelentek szép számban. Sajnos az előadást követő kérdésostrom a vártnál jóval szerényebb volt, hiába hangzott el megnyitó beszédben, hogy ez azon kevés alkalmak egyike, amikor az ipar kérdez szabadon és nem a hatóság.

Augusztus 5.én délután dr. Brenner József vezetésével egy kisállatpraxis működtetésébe nyertük bepillantást, az egyik sérves eb még több éves praxissal rendelkezõ állatorvosnak is igazi különlegesség lett volna. Gyerekfejnyi sérv, 8-9 cm hosszú sérvkapu a hasfal ventrális részén, a kezelő állatorvos diagnózisa emlődaganat, és egyéb hátborzongató dolgok kerültek feltárásra és sikeres kezelésre Jakab Szilárdék pincéjében.

Nagy szomorúságunkra előadóinknak szombaton délelőtt távozni kellett, így egy pillanatra úgy tűnt, hogy a tervezettnél korábban bontunk tábort, de aztán jött a mentőötlet, aminek kedvenc sertéseim belső nemi szervei látták kárát, na meg a szegény édesanyák, akik az iszapbirkózással egyebe kötött herélés után a mosni kellett. Igazán szerettük volna, ha Gódor Viktor a tábor egyetlen magyarországi résztvevője is jelen lehet ezen az igen érdekes beavatkozáson, de legközelebb úgy ütemezzük, hogy õ se maradjon ki. Viktor nemcsak részvételért, de a nekünk nyújtott technikai segítségért is külön dicséretet és köszönetet érdemel.

Végezetül szeretném megköszönni a MAVSZ minden külső és belső munkatársának, aki odaadó munkával támogatta rendezvényünket, különösen Szieberth István elnök úrnak és előadóinknak. Remélem mindenki úgy érzi, hogy a táborba fektetett energia nem volt elfecsérelve, és az idén induló tábor hagyománnyá válik.

Üdvözlettel:
Katona László

A 2008.-évi összes magyar nyelvü konferenciák, szakmai napok, kiállitások listája itt található, nézzétek meg!
Hungarovet Szerkesztöség

V. Ló-gyógyászati konferencia, Zsibó (Erdély) – 2008 április 12.

vasárnap, március 9th, 2008

A Magyar Állatorvosok Világszervezete V. Ló-gyógyászati konferenciája Zsibó városban (Erdély) lesz, 2008. április 12.-én. A konferencia témája lovak idegrendszeri betegségei lesz. A konferencia célja a kollégák napi munkájához újabb hasznosítható ismereteket adni, ugyanakkor bemutatni azt is, hogy a világ élvonala hol tart az adott témakörben, rámutatva a továbbfejlődés lehetőségeire is.

A Konferencia Programja: (tovább…)

MAVSZ szakmai konferencia és tisztújitó közgyülés, Munkács, Ukrajna

vasárnap, július 29th, 2007

 A Magyar Allatorvosok Világszervezete szakmai konferencia és tisztújitó közgyülése, Munkácson, Ukrajnában lesz, 2007. október 26-27-28.-án (péntek, szombat, vasárnap). A MAVSZ vezetösége ezúton szeretne meghivni Benneteket erre a nagyon érdekes és tanulságos eseményre.

A konferencia helye és idöpontja:

 Munkács, 2007. október 26 -27- 28

A szakmai konferencia programja

Plenáris ülés: október 26. 14 órától

Süth Miklós:
Az állati eredetű élelmiszerek forgalmazásának uniós szabályai.
Ukrajna Főállatorvosa:
Ukrajna állatállományának járványügyi helyzete.
Bognár Lajos:
Az állatállományok betegségektől való mentesítésének, a mentességi státusz elérésének uniós szabályai.
Gerencsér Ferenc:
Az állatorvosok jogi felelőssége, védelme (szavatosság, állatorvosi -, tulajdonosi felelősség, műhiba)

Szekció ülések: október 27. 9 órától

Haszonállat szekció:

Tóth József
Mének ivartalanítási módszerei, állatvédelmi vonatkozásai
Fodor László
A madárinfluenza járványtana, diagnosztikája, járványvédelmi intézkedések
Rusvai Miklós
Borjak és sertések bronchopneumoniája, kezelése
Vetési Ferenc
A sertéspestis kórisméje, járványvédelme
Varga János
A colienterotoxaemia kezelése borjakon és malacokon
Varga János
Malacok bőrgyulladásai, kezelésük
Farkas Róbert
Juhok, szarvasmarhák tüdőférgessége

Kedvtelésből tartott állat szekció:

Bíró Ferenc:
Ebek gastroenteritisének kezelése
Komár Gyula:
Ebek epileptikus tüneteinek kórisméje, kezelése
Tarpataki Noémi
Kisállatok dermatomycosisának diagnózisa, kezelése
Rusvai Miklós
Ebek fertőző májgyulladása
Csikós Károly
Macskák endometritise
Manczur Ferenc
Macskák heveny veseelégtelensége
Kendik Zsolt
Kisállatok combcsont-törésének kezelése

Ló-gyógyászati konferencia IV., Szatmárnémeti 2007. szeptember 08.

péntek, július 13th, 2007

mavsz-logo.JPGA Magyar Állatorvosok Világszervezete 2007. szeptember 08.-án (szombaton),  Szatmárnémetiben rendezi meg a IV. Ló-gyógyászati konferenciát, “A lovak szaporodásbiológiája és takarmányozása” cimmel. A konferencia célja a kollégák napi munkájához újabb hasznosítható ismereteket adni, ugyanakkor bemutatni azt is, hogy a világ élvonala hol tart az adott témakörben, rámutatva a továbbfejlődés lehetőségeire is.

 

9:00 Megnyitó

9:10 Sótonyi Péter egyetemi tanár: A kanca nemi szerveinek anatómiája

9:45 Huszenicza Gyula egyetemi tanár: A kanca nemi működése (ciklus, szezonalitás, vemhesség); faji sajátosságok és ezek gyakorlati-klinikai vonatkozásai

11:00-11:15 Kávészünet

11:15 Huszenicza Gyula egyetemi tanár: A kanca meddősége

12:30-13:00 Kérdések, megbeszélés

13:00-14:30 Ebédszünet

14:30 Fekete Sándor egyetemi tanár: A ló takarmányozás és dietetika aktuális kérdései

16:30-17:00 Kérdések, megbeszélés

 

Részvételi díj: 4000.- Ft/fő, mely magában foglalja a kávé, üdítő és ebéd költségeit, valamint egy, Huszenicza tanár úr által összeállított CD-t.

A szállásigényt e-mailen kérjük bejelenteni, s egyéb információt is e-mailen lehet kérni: mavsz@t-online.hu . A Magyar Állatorvosi Kamara a konferenciát 74 továbbképzési ponttal ismeri el. 

A Világszervezet soron következö rendezvényeit itt olvashatjátok.

A Világszervezet korábban lezajlott rendezvényeit itt tekinthetitek meg.

Magyar Állatorvosok Világszervezete (MAVSZ)

szerda, március 14th, 2007

A Magyar Állatorvosok Világszervezete (World Organization of Hungarian Veterinarians) 1997-ben az anyaországban és a világ más országaiban élő magyar állatorvosok által életrehívott szervezet.

Dr. Sótonyi Péter anatómia professzor

vasárnap, január 7th, 2007

Dr. Sótonyi Péter professzor

SZIE ÁOTK, Anatómiai és Szövettani Tanszék professzora
H-1078 Budapest, István u. 2.
tel: 36-1-478-4223
e-mail: psotonyi@univet.hu
A Magyar Allatorvosok Világszervezete általános alelnöke
(kapcsolattartás oktatási intézményekkel, hallgatói konferenciák)

Személyes adatok

Szül. hely, idő: Mosonmagyaróvár, 1954. szeptember 27.
Felesége Szüts Lívia, zenetanár, két gyermekük Katalin és Tamás

Tanulmányok

Kossuth Lajos Gimnázium, Mosonmagyaróvár, 1969-1973
Állatorvos-tudományi Egyetem, Budapest
az állatorvos-tudomány kandidátusa, 1989
habilitáció, 1994

Munkahelyek, kinevezések, ösztöndíjak

1979 Állatorvos-tudományi Egyetem Anatómiai és Szövettani Tanszéke, tudományos továbbképzési ösztöndíjas
1982 Semmelweis Orvostudományi Egyetem Biológiai Intézet, ösztöndíjas aspiráns
1985 Állatorvos-tudományi Egyetem (majd annak jogutódjaként 2000. jan. 1-től: Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar) Anatómiai és Szövettani Tanszék, tanársegéd, adjunktus, docens
2001- egyetemi tanár, tanszékvezető
1997 Széchenyi Professzori Ösztöndíj

Oktatás

graduális képzés
kötelező tárgyak: Anatómia, Tájanatómia, Biológia – valamennyi előadás és plenáris gyakorlat tartása az I. és II. évfolyamokon mind a magyar, mind a német nyelvű képzésben;
fakultatív tárgyak: Állatorvosi röntgenanatómia, Sebészeti feltáró anatómia, A szervek fejlődéstana (organogenesis), A házimadarak anatómiája, Régészeti állattan, A magyar állatorvosképzés története;

posztgraduális képzés
a Laborállat-tudomány és kísérlettervezés c. tanfolyamon az egér, a szíriai aranyhörcsög, a patkány, a tengerimalac és a nyúl anatómiája;
kisállatgyógyász szakállatorvosi szakon: Tájanatómia és klinikai vonatkozásai;
toxikológus szakállatorvosi szakon: A laborállatok funkcionális anatómiája;
a Magyar Állatorvosi Kamara által Budapesten és vidéken tartott továbbképzéseken felkért előadóként szerepel évente 8-10 alkalommal;

más hazai és külföldi felsőoktatási intézményekben
az orvosbiológiai mérnökképzésben részt vevő hallgatóknak: Funkcionális anatómia;
az Eötvös Lóránd Tudományegyetem régészet szakán: A háziállatok csonttana, Gyakorlat a háziállatok csonttanához;
Magyar Testnevelési Egyetem, Lovas szakedzői képzés, ill. Pannon Lovas Akadémia, Kaposvár: A ló funkcionális anatómiája;
a Temesvári Agrártudományi Egyetem Állatorvosi fakultásának vendégprofesszoraként: Sebészeti feltáró anatómia.

Kutatási területek

  • a lúdmagzat kikelése, a m. complexus szerkezetváltozása, az állatkerti állatok összehasonlító anatómiája;
  • kandidátusi disszertációja: A házimadarak nemi mirigyeinek fejlődése, funkcionális szerkezetváltozása, különös tekintettel a szteroid- és trophormonok endokrin befolyásolására;
  • neurobiológia:
    - immunhisztokémiai módszerekkel vizsgálja az agykéreg vasoaktív intestinalis polipeptid (VIP) tartalmú sejtjeinek szinaptikus kapcsolatait, valamint a VIP immunreaktív struktúrákat egér- és patkányagy “Barell Field” területén;
    - csikók mozgásának számítógépes elemzése a mozgató agypályák érésével összefüggésben;
    - a mitokondriális UCP2 mint neuromodulátor és neuroprotektor szerepe a Parkinson-kór megelőzésében és gyógyításában
  • fejlődéstan: a kutya szívének normális és pathológiás fejlődése
  • makroszkópos anatómia:
    - a kutya és a ló sebészeti feltáró anatómiája
    - a modern képalkotó eszközök (CT és MRI) alkalmazása az állatorvosi anatómiában
  • archeozoológia: anatómiai és paleopatológiai vizsgálatok háziállatok csontozatán: recens megfigyelések a régészeti leletek értelmezésében
  • tudománymetriai adatok: impakt faktor: 52,492

Tanulmányutak és fontosabb külföldi tudományos együttműködések

a brnói, lipcsei, berlini, berni, bécsi, hannoveri, ljubljanai, kassai, oslói, temesvári és kolozsvári állatorvosi anatómiai intézetek

Közös kutatások
1988- a Kölni Egyetem Anatómiai Intézete, a Düsseldorfi Heinrich Heine Egyetem Neuroanatómiai Intézet, a C. und O. Vogt Agykutató Intézet
2000- a Yale Egyetem Szülészeti, Nőgyógyászati és Szaporodásbiológiai Tanszéke
2003- a Kassai Állatorvosi Egyetem Anatómiai Intézete
2004- Kutató Professzor a Yale Egyetemen

Hazai és nemzetközi tudományos és közéleti tevékenység

- az egyetemi szenátus tagja, a kari TDK elnök, az OTKA Agrár 2. szakzsűri tagja, az OTKA Élettudományi Kollégium tagja, a Magyar Anatómus Társaság XII. Kongresszusának elnöke, a Magyar Állatorvosok Világszervezete elnökségi tagja, a Magyar Anatómusok, Hisztológusok és Embriológusok Társaságának tagja

- az Európai Anatómusok Társaságának tagja, a Nomina Anatomica Veterinaria (N.A.V.) szerkesztőbizottságának tagja, a Nomina Anatomica Veterinaria (N.A.V.) Subcommittee elnöke

- 8 hallgató Ph.D. témavezetése

Tudományos és felsőoktatási díjak

1997- Széchenyi Professzori Ösztöndíj
1991- Legjobb oktatói díj 44 alkalommal a hallgatóságtól
1999 országosan “Az év oktatója” cím és fődíj, a hallgatók szavazata alapján

2001 Apáczai Csere János-díj
2002 Nagyváthy János-díj
2002 Kiadói Nívódíj
2003 “Mestertanár” kitüntetés

Aki még nem látta azt, hogy Sótonyi Péter professzor hogyan ad elö, annak meg kell néznie ezt a videót, amelyet az elsöéves állatorvostanhallgatóknak adott elö 2007 novemberében. Egy amerikai állatorvos professzorokból álló küldöttséggel együtt élveztük ezt az egyedülálló elöadásmódot.
.

.
Dr. Sótonyi Péter a Mindentudás Egyetemen tartott elöadást, rengeteg információ található itt, kattints a képre a honlap eléréséhez.

Dr. Sótonyi Péter Tamás professzor 2005. április 4-én tartotta meg előadását a Mindentudás Egyetemén Az állatok mozgásának elemzése – A csirke kikelésétől a Spanyol Lovasiskoláig címmel.Itt azonnal megnézhető az előadás teljes videofelvétele, kattints az alábbi képre.

Egyéb cikkek és információk Sótonyi professzorról:

Rádióinterjú Sótonyi Péter Tamással
Előadónkat Tasnádi Márton kérdezte. A Petőfi Rádió interjúját itt meghallgathatja!

A patadobogás kottája
Az állatorvostudomány múltjáról és jelenéről beszélt előadónk az Élet és tudománynak. Az interjút itt elolvashatja.

Az Állatorvos Anatómusok Világszövetsége (World Association of Veterinary Anatomists, WAVA) 2008 július 31.-én Vancouverben újraválasztotta elnôkségét.

A három alelnök egyike mostantól Dr. Sótonyi Péter professzor, aki az európai, kisázsiai és az afrikai régiót képviseli a világszövetségben!

Dr. Sótonyi Péter professzor nagyszerü elöadását láthatjátok és hallhatjátok ezen a videón, amely a 120 éves magyar állategészségügyi szolgálatról emlékezett meg a MAVSZ 2008.-ik évi konferenciáján, amely Versecen, Szerbiában volt, október 17.-18.-án. Ez az elöadás nagyon, nagyon érdekes volt! Aki nem volt ott, az itt most megnézheti, akik ott voltak, azoknak felejthetetlen élmény volt ez az elöadás!
.

.
Megjegyzés: a fennti videó Adobe Flash Player segitségével nézhetö meg, amely általában minden számitógépen rajta van. Hogyha nincsen meg ez a program a számitógépeden, akkor az itt ingyen letölthetö: http://www.adobe.com/hu/

Az elöadás teljes anyaga itt (pdf formátumban) le is tölthetö, kattints a linkre, vagy az alábbi képre.

Egy tippet szeretnénk itt adni a videó és az irott elöadásanyag együttes meghallgatásához, megtekintéséhez. Hogyha elöször megnyitod az elöadásról készitett videót, majd közvetlenül utána az elöadás irott anyagát nyitod meg, akkor nemcsak hallod az elöadót, hanem az elöadó irott anyagát gyönyörü szépen egyidejüleg olvashatod is! Biztosan Veletek is megtörtént az, hogy egy kiváló elöadás után úgy mentetek haza, hogy azt kivántátok, bárcsak mások is ott lettek volna az elöadáson, mert annyira jó volt. Az is sokszor megtörténik, hogy az elöadó irott anyagát nem lehetett jól látni a kivetitön, vagy nem elegendö ideig lehetett látni. Mások meg azt sajnálják, hogy nem vihetö haza az elöadás anyaga, hogy azt esetleg késöbb bármikor megtekinthetnék. A Hungarovet újszerü kezdeményezése az, hogy az elöadásoknak mind a kép és hanganyagát, mind pedig az irott anyagát az állatorvosok rendelkezésére bocsájtja akkor, hogyha ehhez az elöadók hozzájárulnak.

Hungarovet Szerkesztöség

Dr. Szieberth István

vasárnap, január 7th, 2007

  

Dr. Szieberth István nevéhez füzödik,-rengeteg más érdemei mellett- a Magyar Allatorvosi Világszervezet (MAVSZ) megalapitása, amelynek elnökeként hihetetlen kitartással és hozzáértéssel egy nemzetközileg is ismert-elismert állatorvosi szervezetet hozott létre.

 Dr. Szieberth István
(H-1025 Budapest, Szépvölgyi út 144/b.)
mobil: 36-30-231-1652       
fax: 00-36-1-438-4682
e-mail: szieberth.istvan@t-online.hu